Nem ment el az eszem. Tudom nem gyakori, hogy egy nyomda blog írásra adja a fejét. De ebben is szeretnénk úttörők lenni.
Mostanában cégünk háza táján rengeteg változás, változtatás zajlik. Ezek részben Önökért is vannak. Az egyik ilyen újításunk ez a honlap, azon belül is ez a blog. Reméljük, hogy Önök is úgy tekintenek majd rá, mint közös fejlődésünk egyik fontos elemére.


Azt valljuk, hogy együtt tudunk igazán fejlődni, mi Önökkel és Önök velünk. Ez a partneri viszony viszi előre a kettőnk kapcsolatát. Ezzel a bloggal nem titkolt szándékunk, hogy a kapcsolatunkat elmélyítsük, és egymás munkáját segítve, sikeresebbé, eredményesebbé váljunk.

Terveink szerint sok közös témát fogunk érinteni, lesznek köztük olyanok, amik inkább szakmaiak, de szeretnénk egy-egy érdekesebb, kevésbé száraz területet is górcső alá venni.

Köszönjük, hogy a közelmúltban válaszoltak kérdőívünkre, így az abból leszűrtek, valamint a közös munka során keletkezett tapasztalataink folyamatosan szolgáltatnak nekünk témákat.

Leírjuk, mi hogyan szoktuk, hogyan csináljuk, hogyan szeretnénk. Milyen trendek, fejlesztések vannak a nagyvilágban és milyenek nálunk. Igyekszünk az egyes témákat a lehető legrövidebben, de annál érdekesebben tálalni, reméljük sikerrel járunk, és a kezdeti nehézségeket elnézik majd nekünk.

Továbbra is számítunk észrevételeikre, visszajelzéseikre.

Hát akkor vágjunk bele, hamarosan jövünk….

Tihanyi Attila
Nyomdamérnök

Vigyorog a nyomdamérnök…

Íme a kép, amit ígértem: Hát ennyire sikerült letörölni azt a bizonyos "vigyort"...  ELŐZMÉNY - Pár hete ezt a levelet küldtem ki a levelező listánkra: "Legutóbbi levelemben megkértem Önt is, hogy izzassza meg Nyomdamérnökeinket technikai kérdéseivel,...

bővebben

Vonalkódok

A vonalkód a vonalkódba kódolt információ vonalakkal és köztük lévő közökkel történő képi leképezése. Segítségével gyorsabb és hibamentes lehet az adatbevitel. Vonalkód típusok a következők lehetnek: EAN/UPC, ITF-14, EAN-128, QR Code és DataMatrix. Utóbbi kettő...

bővebben

Mire számíthat, amikor tőlünk rendel?

nyomtatás olcsón

Áraink gyártói árak, azokat nem terheli közvetítői, vagy kereskedői jutalék.

nyomtatás gyorsan

Gyorsan reagálunk
a megrendelőink megkereséseire és igényeire.

nyomtatás határidőre

Akár 1-3 napon
belül leszállítjuk megrendeléseit.

nyomtatás grafika

Leadott grafikáit szükség esetén átdolgozzuk tekercses nyomtatáshoz.

nyomtatás igény szerint

Maximálisan figyelembe vesszük gyártási igényeit
és elvárásait.

nyomtatás szakértelem

Széleskörű szakmai tapasztalat többféle címkézés terén.

nyomtatás érthetően

Kérdéseire, észrevételeire közérthető módon válaszolunk.

nyomtatás rugalmasan

MINDENRE van címkénk!
🙂